Az igazat megvallva sosem voltam egy vérbeli horror fan. Sajnálatos módon sosem volt „idegrendszerem” ahhoz, hogy a villódzó képernyőn feltűnő „ocsmányságok” látványát el tudjam huzamosabb ideig viselni, emellett általában a legelső „jumpscare” jelenetnél hanyatt-homlok menekültem a képernyő elől.

Viszont volt egy film, amivel végül kivételt tettem, és ez nem volt más, mint A nyolcadik utas a Halál.  Emlékszem, gyerekként rabul ejtett a látványvilága, ami egyszerre volt retro és futurisztikus, emellett örökre belém vésődött a film feszült, nyugtalan atmoszférája, amikor egyre csak vártam a képernyőre meredve, hogy végre történjen valami a vásznon. Aztán végül feltűnt a képernyőn a "hívatlan vendég", és onnantól nem kezdve nem volt mit tenni, menthetetlenül rabul ejtett a Nostromo űrhajó fedélzete..

Évekkel később, most már „felnőttként” továbbra is abban a reményben éltem, hogy végre újra átélhetem az első találkozás nyomasztó, sokkoló, mégis sohasem felejthető, maradandó élményét.  

Mikor először láttam az Alien Isolation első videóit, úgy éreztem, a Colonial Marines című förmedvény után végre itt egy Alien játék, ami a kultikus első rész hagyományait követi, tiszteletben tartva a filmet, (Nem úgy mint a fent említett játéknak nem igen nevezhető valami), emellett még piszok jól is néz ki és még kellő „para-faktort” is hordoz . Végül nem kellett csalódnom benne, bár azért van itt egy-két frusztráló dolog, ami bezavar az összképbe. Na de ne rohanjunk annyira előre, lássuk először miről is szól a játék…..

„Már egy hete csak a mamára gondolok……..”

A játék története 15 évvel a nyolcadik utas a halál után játszódik. Főhősnőnk,  Amanda Ripley, Ellen Ripley lánya, aki karbantartóként dolgozik egy űrállomáson, és feltett szándéka hogy megtalálja elveszett édesanyát. Éppen ezért mond igent arra a küldetésre, amit egy Weyland-Yutani-alkalmazott, Samuels ajánl fel neki, aminek célja (állítólag) a Nostromo fekete dobozának megszerzése. Amanda Samuels és egy Taylor nevű nő kíséretében indul útjára a Torrens személy- és teherszállító hajó fedélzetén a Sevastopol űrállomásra, ahol a fekete dobozt megtalálták. Perszer semmi sem megy a tervek szerint, az űrállomás nem válaszol,mi „átdokkolunk”, jönnek a szokásos robbanások, és egyszer csak egyedül találjuk magunkat az állomáson, ami korántsem olyan elhagyatott, mint ahogyan elsőre hittük.

A Sevastopolon teljes a káosz: az emberek kérdezés nélkül lőnek, az androidok, ahelyett hogy segítenének, inkább „terminátorosat” játszanak, és ha mindez nem lenne elég, feltűnik kedves enyhén gyomorsav-túltengéses „háziállatkánk” is. Innentől kezdve egyetlen feladatunk van: egyrészt minél előbb „elhúzni az űrbe”, másrészt, ha már egyszer itt vagyunk, meg kéne találnunk a Nostromo fekete dobozát is…… A történetről nem szeretnék többet elárulni, maradjunk annyiban hogy egy nagyon korrekt sci-fi történetet kapunk, megfelelő mennyiségű izgalommal, fordulatokkal teletűzdelve. Na de lássuk, mit is rejt az állomás…

DOS-os,  KOSZ-lepte jövő..

A „külcsínre” nem lehet panaszunk. Eszméletlen gyönyörűen néz ki a képi világa a játéknak. Az 1979-ben elképzelt jövőkép hibátlanul tárul elénk: a katódsugaras,folyton vibráló számítógépek a folyamatosan kattogó billentyűzeteikkel, kontrasztba állítva a futurisztikus állomás világával egyszerre retro és sci-fi hangulatot árasztanak.

Arról nem is beszélve hogy a Sevastopol milyen részletgazdag kidolgozást kapott. Akárhova megyünk, úgy érezzük magunkat mintha egy film díszletei között járkálnánk. Az állomásból csak úgy árad a nyomasztó, szinte fojtogató érzés, megteremtve a lehető leghitelesebb atmoszférát a játékhoz.

Erre rátesz még egy lapáttal a kép szemcsézettsége, ami még egy kis pluszt ad nekünk az élményhez.  Az alapanyaghoz való hűség példaértékű, a készítők nemcsak a nyolcadik utas látványvilágát, hanem a hanganyagát is remekül átdolgozták. Nem beszélve a zenei betétekről, amik hol melankolikusan, szinte szomorúan szólnak, de egyszerre dinamikusan megváltoznak, amint a kedves xenó feltűnik..

Amanda, az ezermester

A látvány után folytassuk a játékmenettel. Az A.I. legnagyobb újítása, hogy egyetlen, „elpusztíthatatlan” idegen ellen kell felvennünk a küzdelmet. A hangsúly a lopakodáson és az elterelésen van, mivel főhősnőnk, Amanda nem egy „galaktikus tengerészgyalogos”: gyorsan fut ugyan, viszont nagyon sérülékeny, pillanatok alatt elvérzik a közelharcok során.

Viszont sok tekintetben az édesanyjára ütött, erős és céltudatos karakter, az első pillanattól kezdve azonosulni tudtam vele.  Fő erénye a „craftolás”, a Q gomb megnyomásával képes külömböző tárgyakat készíteni a pályán található alkatrészekből, mint pl. füstgránát, csőbomba, EMP akna, vagy éppen gyógyító ampulla, amik segítik a túlélésben.

Szerencsénkre a Sevastopol korántsem lineáris felépítésű. Folyosók, raktárak, vezérlő- és biztonsági szobák szövevényes hálózata ez, szűk szellőzőket és tágas tereket egyaránt felvonultat. Külömböző alternatív útvonalak nyithatók meg ajtók heckelésével, számítógépes terminálok átállításával, plazmavágó igénybevételével. A heckelés különösen élvezetes, mert minden alkalommal egy mini logikai puzzle-t kell megoldanunk. Többféle minijáték létezik: vagy a megfelelő ikonokat kell sorba rendezni időre,vagy a reflexeinket igénylő feladatot kell megoldani. Persze amikor hallod hogy mögötted jön az alien, mindez veszít az élvezeteti értékéből.. ;)

Fegyverek,eszközök tekintetében sem lehet okunk panaszra. Kapunk pisztolyt, shotgun-t , amikkel harcba bocsátkozhatunk. Viszont ez nem mindig célravezető, köszönhető a jó kis MI-nek. Az állomás túlélői igencsak ellenségesek velünk szemben, és bár egyesével a csavarkulccsal könnyedén  kiiktathatók, általában csoportosan mozognak , jól felszereltek lőfegyverekkel és meglepően okosak. A vörös szemű androidok még náluk is veszélyesebbek. Legalább 4-5 fejlövés, mire „nyugovóra térnek”, hihetetlenül erősek, és pillanatok alatt kiszúrnak. Ellenük a leghatékonyabb taktika a sokkoló gránát és a lopakodás, mivel Amanda csigalassúsággal tölt újra (egyesével helyezi be a pisztolyba a töltényeket).

Egy Alien-játékból sem hiányozhat a mozgásérzékelő alkalmatosság. Szerintem a játék egyik leghasznosabb eszköze.  Egyszerre csak egy tárgyat használhatunk, így vagy a mozgásérzékelőre fókuszálunk, ilyenkor elmosódik a háttér, vagy a pályát figyeljük inkább. Persze a mozgásérzékelőnek vannak hiányosságai, csak síkban jelzi a mozgást, a pittyegő hang pedig könnyen odavonzhatja a  „nem idevalósit”. Viszont a lopakodáshoz elengedhetetlen kellék. Emellett segít minket a pályán való tájékozódásban, iránytűként mutatva a helyes irányt.

Tapasztalatból mondom, jobb ha elcsalod az ellenfeleket pár gránáttal attól az útvonaltól, ahol tovább szeretnél jutni, és szépen ellopakodsz mellettük a szellőző járatokban, vagy végső esetben simán elfutsz. Ha szerencséd van, a „drágaság” nem hallotta meg lépteid zaját….. Mert ha igen,akkor….

A tápláléklánc legalján.

Nem kérdés a The Creative Assembly alaposan kitett magáért, amikor megalkotta ezt a csúcsragadozót.

Végig azt éreztem hogy esélytelen vagyok vele szemben. Amikor hallod hogy a szellőzőkben mászkál, és egyszer csak szép óvatosan lehuppan mögötted, és hallod azt a semmivel sem összetéveszthetetlen hangot….még a hideg is kiráz.

Már a puszta jelenléte elég ahhoz, hogy kétszer is meggondold azt, hogy mit is cselekszel, mi lesz a következő lépésed. Sokszor csak pár pillanaton múlik az életünk. Ha túl sokáig vagyunk egy helyben, kiszagol, ha túl korán kezdünk el mozogni, érzékeli a mozgásunkat. Nemegyszer sikerült csapdába csalnia, mikor botor módon elhaladtam egy szellőzőnyílás alatt, amiből rám várt nyálcsorgatva. Képes fejlődni, kiválóan lát, hall, érzékel, és nincsen előre letárolt útvonala, amin közlekedik. Különböző viselkedésmintákat követ, igazodva a prédájához.

Azért akadnak néha érdekes jelenetek, mikor simán elmegy mellettem rám sem bagózva, vagy percekig körbe-körbe halad minden ok nélkül. De ez betudható az algoritmusában rejtőző néhány hibának.  Nincsen 100%-ig biztos taktika vele szemben, türelmesnek kell lenni, kerülni a szemkontaktust, és lehetőleg elbújni egy szekrényben, visszatartva a lélegzetünket. Ki kell használnunk a környezetünk adta lehetőségeket magyarán.

A lángszóró megjelenésével javulnak az esélyeink ugyan,de ne dőljünk hátra, mivel hamar kifogy a nafta,és a „picike” csak erre vár…. Az egyetlen negatívum a szörnyel kapcsolatban az hogy „miért kell neki kétlábon trappolnia mint egy újkori dinoszaurusznak?” Véleményem szerint, ha a falon közlekedne, és csak akkor ugrana ránk, amikor támad, sokkal nagyobb para faktor-t váltnana ki. De ez csak ismételten az én szubjektív véleményem.

Az viszont már tényleg nagyon idegesítő, amikor többszöri halál után újra és újra előröl kell kezdened egy pályát, hála a mentési rendszernek. A pályán elszórtan találunk mentési pontokat, és csak ITT tudunk menteni. Sehol máshol. Ez engemet végig frusztrált, és rengeteget elvett az élményből. Nem egyszer éppen emiatt hagytam félbe a játékot több napig..

Végezetül jöhet az összegzés..

A Total War készítőinek sikerült, amire évek óta senkinek. Elkészítették (nem túlzás) minden idők legjobb Alien adaptációját. Végig sikerült fenntartaniuk a azt a feszültséggel övezett, borzongatós atmoszférát, ami a legelső filmet övezte. Külön kiemelném a játék első pár óráját, mert valami egészen zseniális módon építik fel a játék világát, a játékot övező feszültséget.  A story szép lassan, szinte komótosan indul csak be, miközben teljesen beszippant magába. Példaértékűen elevenedik meg Ridley Scott neofuturisztikus világa, az alapanyaghoz való hűség a szerencsére a történet végéig kitart.

 Viszont nem mehetünk el szó nélkül pár elég bosszantó dolog mellett. Az egy dolog hogy a játék meglepően hosszú, (22 beleölt óra után én még kb. a felénél tartottam), de egy idő után sajnos a főküldetés közé beszúrt (hackeld meg ezt az ajtót, juss el a-ból b-be,aktiválj egy számítógépes terminált…) mellékküldetések elviselhetetlenül monotonná és idegesítővé válnak. (Nem is beszélve arról, hogy közben hányszor kellett „alien általi halál” miatt újrakezdenem egy küldetést az elejéről).

Véleményem szerint egy fele ilyen hosszú story is elegendő lett volna. De ez csak az én véleményem. Elsősorban azoknak ajánlanám, akik vérbeli Alien fanok, kellően kitartóak, kötél idegekkel rendelkeznek, szeretik a túlélő-horror típusú játékokat, és elnézik a játék esetleges hibáit. Mert ez a játék minden hibája ellenére közel áll a tökéleteshez. Remélhetőleg a fejlesztők tanulnak abból a kevés hibából, és a második rész (szerintem biztosra vehető) még kiforrottabb lesz.

Én izgatottan várom a következő részt, tudva hogy a srácok rátesznek majd még egy lapáttal a borzongás élményére. Elvégre az űrben senki sem hallja a sikolyodat…..