Manapság, az egy kaptafára épülő szuperhősfilmek és a remake-ek áradatában mindig öröm látni, ha egy rendező megpróbál valami újdonsággal, valami egyedi látásmóddal kitűnni a tömegből. Különösen akkor tűnik igazán bátor döntésnek ez a fajta különcködés, ha háborús filmet szeretne rendezni az ember,…

Az igazat megvallva sosem voltam egy vérbeli horror fan. Sajnálatos módon sosem volt „idegrendszerem” ahhoz, hogy a villódzó képernyőn feltűnő „ocsmányságok” látványát el tudjam huzamosabb ideig viselni, emellett általában a legelső „jumpscare” jelenetnél hanyatt-homlok menekültem a képernyő elől.

  „Egy modern Háborúban úgy fogsz meghalni mint egy kutya. Mindenféle ok és indok nélkül..”  Ezzel a Hemingway idézettel szeretném indítani szerény „kritikámat”, mert számomra ez mindent elmond a modern háborúk természetéről.

Nehéz dolog a kissé túltelített fantasy művek világában érvényesülnie egy-egy új „versenyzőnek”. Elvégre annyi remek alkotás feldolgozta már ezt a témát, hogy mostanra már igazán fel kell kötni azt a bizonyos „láncinges” nadrágot, ha meg szeretnénk ragadni valamivel a nézők figyelmét.