"A Kaszás köztünk jár..."

A meta alakulása a 14-es szezonban

overwatch-hd-wallpapers.jpg

Megvan az a szépsége a különféle karaktereket, hősöket felvonultató online játékoknak, hogy folyamatosan változnak az éppen aktuális erőviszonyok. Hol ez a hős lesz erősebb, hol ennek a hősnek a képességeit gyengítik.

A fenti állítás kifejezetten igaz cikkünk alanyára, az Overwatch-ra. Mindenkinek megvan a maga kedvenc karaktere, akivel szívesen játszik, viszont egyes karakterek jobban beleillenek a képességeikkel az aktuális trendbe, „meta”-ba.

A Blizzard kifejezetten ügyel a hősök közötti egyensúlyra, balanszra, így tehát az éppen aktuális rangsor, lista folyamatosan változik. Ebben a cikkben kicsit ki szerettem volna térni az aktuálisan „népszerű” hősökre, akik most meghatározó szerepet töltenek be a játék kompetitív részében.

A felsorolt hősök listája erősen szubjektív, így könnyen előfordulhat, hogy egy- egy adott hős az adott szituációban hasznosabb lehet, mint az általam „kiemelt” karakter. Nincsen két egyforma küzdelem, így csak rajtad múlik, hogy éppen melyik hőst érzed erősebbnek az adott pillanatban. De pont emiatt is szeretjük az OW-t, nem igaz?

reinhardt_overwatch.jpg

Nem is szaporítanám a szót, nézzük milyen változások is történtek eddig az előző szezonhoz képest. A méltán hírhedt GOATS, avagy a „három tank - három támogató” felállás még mindig a legkedveltebb taktikának számít ebben a szezonban is, talán ezen a januári patch változtat majd valamit. Az armor „gyengítés” és Reaper felerősítése véget vethet ennek a korszaknak, viszont mindezek ellenére az olyan, magas életerővel és pajzzsal rendelkező „klasszikus” tank hősök, mint Reinhardt vagy éppen Zarya, még mindig az élvonalban végeznek.

A „háromtankos”, gyors lerohanásra építő taktika miatt az olyan mozgékony „tank” karakterek, mint Winston vagy éppen D.VA, még mindig remek választások lehetnek a fenti két karakter mellé.

joung_ana.jpg

A támogató, „support” hősök között még mindig az abszolút favorit Ana, aki a játék jelenlegi talán legsokoldalúbban használható „gyógyító” karaktere.  Meg kell még említenünk Lucio-t is, aki a gyors lerohanások elengedhetetlen kelléke a „speed boost” képességével.

Alacsonyabb, „diamond alatti” szinten Moira kezd egyre népszerűbbé válni, köszönhetően a remek gyógyító és sebző képességeinek, míg „master-grandmaster” magasságokban még mindig Zenyatta az egyik legnépszerűbb választás.

A három – hármas felállás eddigi alappillére, Brigitte a legutóbbi gyengítés óta kicsit vesztett az erejéből, viszont nem kérdés, hogy a remek „crowd control” képességeivel és a gyengített „páncéllal” együtt is egy sokoldalú tank/support hibrid még most is.

doomfist.jpg

A legnagyobb vesztese a jelenlegi szezonnak mégsem ő, hanem Doomfist, aki jelentősen vesztett az eddig megszokott „crowd control” képességeinek erejéből, így már korántsem tudja úgy földbe döngölni az ellenfeleit, mint korábban. Talán ez a gyengítés elég lesz arra, hogy magasabb szinten ismét előtérbe kerüljenek az olyan mozgékony karakterek, mint Genji vagy Tracer.

Ismét visszakerült viszont az élvonalba McCree, köszönhetően annak, hogy a másodlagos tüzelésének sebzése jelentősen megnőtt. Magasabb élettel rendelkező hősök ellen ez kifejezetten hasznos tud lenni. Említést még érdemel Ashe, aki nemcsak a kiosztott sebzésben jeleskedik, de kiváló mobilitásával remek ellenszere lehet az olyan mobilis karaktereknek, mint Winston vagy éppen Doomfist.

A deffenzív karakterek közül Hanzo és Widowmaker az, akik még mindig meghatározó szerepet töltenek be egy-egy védekezés során. A tankok térnyerésével kicsit háttérbe szorultak, kérdés hogy ezen tud-e majd változtatni a Blizzard a legújabb frissítésével.

bastion-hd.jpg

Az igazi meglepetés viszont nem más, mint Bastion. Azzal, hogy „Sentry”, azaz „löveg” módban jelentősen csökkent a fegyvere szórása tüzelés közben, egy igazi szörnyeteget engedtek szabadjára vele. Természetesen nem árt, ha van mellette egy olyan csapat, aki figyel rá, és próbálja fedezni őt.

Még ha nem is tűnik annyira „erősnek” a karakterén végrehajtott változtatás, úgy érzem, nem árt figyelni rá, hiszen megvan benne a kellő potenciál, hogy az élvonalba kerüljön.

Az igazi változást a meta-ban talán a nemrég megérkezett januári frissítés hozza. A Blizzard láthatóan megelégelte a GOATS túlzott elterjedését, ezért csökkentette az armor által biztosított sebzéscsökkentést 5-ről  3-ra, továbbá Brigitte ultimate képessége, a „Rally” által biztosított armor nem lesz többé állandó, csupán maximum 30 másodpercig marad fenn a társakon vagy a karakteren. 

repper.png

A GOATS igazi kaszása viszont nem ez, hanem Reaper erősítése lesz talán.

Az új buff-al a karakter sebzése által biztosított öngyógyítás mértéke 30%-ról 50%-ra nőtt. Reaper eddig is egy remek választás volt a nagy életerővel rendelkező hősök ellen, ezentúl viszont egy igazi „tank killer”-t üdvözölhetünk a személyében. Kíváncsian várom, magasabb szinten mit tudnak majd a hősből kihozni.

Gyanítom, hogy diamond felett nem lesz egy gyakori vendég, lévén egy jól összeszokott csapat kellő fókuszálással könnyedén kivédheti, viszont ki tudja, mit hoz számára a jövő. Lehet, hogy ezzel a megnövelt sebzésével tényleg beveri az utolsó szöget is a jelenlegi „tankos” meta-ba.

Jelenleg még bőven tart a 14-es szezon, de úgy tűnik, hogy a Blizzard a Brigitte/armor nerf-el és a Reaper buff-al próbálja kicsit felrázni az állóvizet, egy kis változást hozni az aktuális trendekbe.

Nem tudjuk, hogy lesz-e valamilyen új, mindent elsöprő taktika, de mindenesetre bízom benne, hogy a következő szezon változatosabb és kevésbé egysíkúbb lesz, mint a jelenlegi. Úgy érzem a jelenlegi változtatások egy új irányt hozhatnak az OW kompetitív részébe, kérdés, hogy hogyan reagál majd erre a játék közössége és a profi játékosok, akik meghatározó szerepet töltenek be az aktuális trendek kialakításában.