Ez a banda nem robbant bankot - Red Notice kritika

red-notice-movie-review-2021.jpeg

A jelenlegi koronavírussal terhelt, kissé nyomasztó légkörben az embernek sokszor nincs is máshoz kedve, mint lehuppani a kényelmes kanapé elé meló után és elindítani valami könnyed filmet, amivel kicsit ki tud szakadni a mindennapok mókuskerekéből.

Véleményem szerint nem kell minden egyes filmnek megváltania a világot, elég ha mondjuk arra a másfél órára le tudja kötni az ember figyelmét a cselekményével. De miért is hoztam ezt most fel?

Jelen cikkünk alanya, a Netflix eddigi legdrágább alkotása, a Red Notice már az első előzetesek alapján sem tűnt egy túlzottan "komolykodó" filmnek, inkább egyfajta műfajparódiának. Nos, a paródia jellegét sikerült is maradéktalanul hoznia, kár, hogy eközben az önmaga által felállított, nem túl magas lécet is alig sikerült megugrania.

Tolvajtempó

red_notice_review_gal_gadot_1636631553260.jpg

A történet szerint John Hartley különleges ügynök (Dwayne Johnson), az FBI bűnügyi profilozója éppen azon ügyködik, hogy elkapja a világ második leghíresebb műkincstolvaját, Nolan Booth-ot (Ryan Reynolds), aki éppen megpróbál elcsenni egy felbecsülhetetlen értékű antik műkincset, Kleopátra tojását.

Feltűnik viszont a színen egy harmadik szereplő, „A Futó” néven ismert tolvaj (Gal Gadot), aki meglóg a tojással, főhőseinket pedig kényszerpihenőre küldi egy kellemes éghajlatú orosz börtönbe.

A feladat tehát adott : Hartley tisztára akarja mosni a nevét, de ehhez el kellene kapnia az előle futó hölgyeményt, Booth meg éppen meg akarja szerezni a tojásokat, hogy ezáltal ő legyen a világ első számú műkincstolvaja.

A páros tehát kényszerből, de összefog, és egy világkörüli hajsza kezdődik a három tojás megszerzésért.

Természetesen idővel kiderül, hogy nem mindenki az, akinek elsőre tűnt, fordulatokban és árulásokban tehát nem lesz hiány a bő két óra alatt, a készítők jól láthatóan próbáltak minél izgalmasabb történetet összehozni, ami leköti a figyelmünket..

166138-bqpcqyygon-1636379929.jpg

Sajnos a nagy fordulatok előre láthatóak, megjósolhatóak, emellett a film hajlamos túlmagyarázni ezeket a jeleneteket, nehogy véletlenül az átlag néző számára ne legyen érthető az, ami egy minimális logikával 3 perc után kikövetkeztethető amúgy.

Viszont az mindenképpen pozitívum, hogy a film egyáltalán nem veszi magát komolyan, képes nemcsak magán, de más hasonló alkotáson is teli pofával röhögni. A parodisztikus jellegéből adódóan pedig el tudtam neki nézni olyan, máshol is előforduló akciófilmes túlzásokat, mint a mindig jó helyen lévő, "menetrekész" helikopter, a szerencsés módon szétlőtt bilincs, vagy éppen a pöccre induló második világháborús verda, ami amúgy egy bunkerban pihent közel 70 évig. (Nem hiába, német minőség..)

Viszont ha ezeken sikerül túllendülnünk, akkor azt vesszük majd észre, hogy a film humora, köszönhetően Szikla és Deadpool párosának, igenis "működik". 

Bromance, avagy túl a barátságon 

letoltes.jpg

Vígjáték volta miatt a film nem is próbál meg többdimenziós karakterekkel operálni, de legalább a készítők vették a fáradságot, hogy a három főhősünknek írjanak valamiféle háttértörténetet, bár ez is inkább egy újabb fricskának, paródiának érződött, amit egy újabb humorforrásként fel lehetett használni a cselekmény során.

Szerencsére a színészek sem vették magukat véresen komolyan, hozták az abszolút elvárható szintet.

Ryan Reynolds továbbra is hozza Deadpool karakterét, ahogyan azt teszi az elmúlt jópár filmje óta betonbiztosan. Ez a fajta szexuálisan túlfűtött, altesti humor viszont továbbra is remekül áll neki, Dwayne Johnson személyében pedig remek társra lelt ebben.

Egyszerűen jó volt látni ezt az elsőre valószerűtlen párost a filmvásznon. A folyamatos civakodások, beszólogatások szállították nekünk a megfelelő mennyiségű poént, láthatóan működött a két karakter között a kémia, a kezdetben kényszerűségből kötött szövetség pedig a film végére átalakult egyfajta "férfibarátsággá"... 

Gal Gadot pedig... Ha gonosz és szexista lennék, azt írnám, hogy férfi kollégáimat is le kell valamivel ültetni a képernyő elé.. Ez a nő továbbra is egy Csoda, és habár túl mély karakterábrázolást nem kapott, továbbra is ő a Végzet asszonya és a megtestesült "Femme fatale", aki egy magassarkúban lazán leveri főhőseinket.

Fogd a pénzt és fuss!

rednotice2.jpg

Minden pozitívuma ellenére a film egyik legnagyobb hiányossága, hogy a 200 milliós költségvetés szinte egyáltalán nem látszik meg rajta. Az akciójelenetek egyáltalán nem voltak ötletesek vagy emlékezetesek, inkább voltak felejthetőek..  Akárcsak a vizuális effektek, ahol néha igencsak kilógott az a bizonyos lóláb..

Viszont összességében nem volt egy kifejezetten rossz film a Különösen veszélyes bűnözők. Kicsit kevesebb magyarázkodással, ötletesebb akciójelenetekkel és kevesebb logikai bukfencel ez film az idei év egyik nagy meglepetése lehetett volna, így viszont marad egy kihagyott ziccer, egy egyszernézős vígjáték, ami csak Szikla és Deadpool párosának köszönhetően marad ideig-óráig emlékezetes.

Sebaj, én legalább jól szórakoztam a megtekintése közben. Azt nem mondanám, hogy újra megnézem majd a közeljövőben, de a 2 órás játékidő alatt végig sikerült lekötnie és szórakoztatnia. Elnézve a Netflix legutóbbi filmes felhozatalát (Most rád nézek, tolvajok hadserege !!) ez igencsak nagy szó.