Van amikor a film műfaja, amit parodizálni próbál, annyira agyon lett használva az évek alatt, hogy maga a szatíra sem tud már frissnek, újnak hatni, egyszerűen csak a jól bejáratott toposzokat ismételgeti, újra és újra. A Netflix 2019-es vígjátéka, a halottak nem halnak meg pont ebbe a gödörbe esett végül.

Centerville-ben, az álmos amerikai kertvárosban fura dolgok történnek: a nap nem hajlandó nyugovóra térni, este is világos van még, a holtak pedig kikelnek a sírjukból, hogy felfalják az élőket. (Természetesen ennek semmi köze ahhoz, hogy az emberiség közben szépen nekiállt megrepeszteni a sarki jégtakarót egy kis plusz földgázért és olajért cserébe.)

Három rendőr (Bill Murray, Adam Driver és Chloë Sevigny) és egy szamurájkard-forgató skót temetkezési vállalkozó (Tilda Swinton) próbálnak úrrá lenni a káoszon és véget vetni a holtak ámokfutásának.

Ami tetszett, az a szatirikus, cinikus fekete humor, ahogy viszonyult a hasonszőrű zombifilmek ezerszer megcsócsált kliséihez a film. Egy percig sem akarta véresen komolyan venni magát, inkább hangosan röhögött önön baromságain.

Természetesen lesznek itt korábbi klasszikus zombifilmekre való utalások, pl. hogy a nagyvárosi fiatalok (közülük az egyiket Selena Gomez alakítja) egy menő 1967-es Pontiac LeMans autóval érkeznek, ami nem mellesleg a Night of the Living Dead című első ikonikus zombifilm egyik autentikus szimbóluma.

Vagy említhetném még azt az elcsépelt szimbolikát is, hogy a holtak már csak fogyasztani akarnak, az esztelen vásárlás jelképei, akárcsak a Dawn of the Dead című kultikus filmben, ahol a főhősöknek egy bevásárlóközpontban kell túlélniük a zombiapokalipszist.

A műfaj hagyományaihoz hűen nem maradhatott el a szokásos társadalomkritika, ami itt abban nyilvánult meg, hogy a halottak haláluk után is az eszközeik, telefonjaik, használati tárgyaik rabjai továbbra is (A fentebb említett Dawn of the Dead utalás megvan még??). A kávéfüggő zombik pl. egész jopofák voltak, akárcsak a többi zombivá vált karakter.. Azt meg külön a film javára tudom írni, hogy nem kezdtek el rácsodálkozni a karakterek a zombikra..

Emellett a film a sarki fracking-en keresztül egy igencsak aktuális témára hívja fel a figyelmet, nevezetesen a globális felmelegedésre. Természetesen minden karakternek megvan erről a témáról a véleménye, lesz itt pl. klímatagadó, összeesküvéshívő farmer, Frank (Steve Buscemi), csendesen beletörődő, az idősebb generációt képviselő rendőr, Cliff (Bill Murray), vagy környezettudatos, tájékozott klímavédő, Ronnie (Adam Driver), aki már az elejétől fogva azt hangoztatja, hogy ennek a dolognak nem lesz jó vége.

Ami viszont nem tetszett az az, hogy a cselekmény kb. egy féllábú zombi sebességével "haladt" előre, a film háromnegyede csak felvezetés, expozíció, amiben nem történik az égvilágon semmi sem. (Aztán jön a nagy finálé, én meg nem hittem a szememnek..)

Ez lehetne egyfajta műfajparódia is, hogy a történet direkt egy sánta zombi sebességével csoszog előre, én mégis azt éreztem, hogy feleslegesen lett elnyújtva a cselekmény..

Valahogy a karakterekkel sem tudtak mit kezdeni a készítők, nincsenek emlékezetes párbeszédek vagy vicces jelenetek, valamiért ez a fajta fáradt, enervált, sokszor groteszk humor nekem inkább fájdalmas volt, mint vicces. Viszont az tény, hogy az enervált tekintetű Bill Murray és Adam Driver párosa mindent vitt. (A The Dead Don't Die CD útját érdemes lesz majd nyomon követni.)

A néző felé tett kikacsintások, a négy fal áttörése szintén tetszett. Például az első pár percben, amikor a filmszereplők a film betétdalát kezdik el hallgatni a rádióban és fel is ismerik egyből, hogy ez a film betétdala. Az ilyen jeleneteket hívjuk a 4. fal áttörésének. 

A Negyedik fal az a láthatatlan elválasztó fal, ami a színpadot elválasztja a közönségtől, amin keresztül látjuk a történéseket, s amin keresztül a játszott karakterek nem látnak minket.

Ha egy színész kiszól a darabból, például direkt egy nézőhöz szól, olyankor mondjuk azt, hogy áttöri a 4. falat, ezáltal megtöri a történet valóságát.

Ilyen például az, amikor a film elején a szereplők felismerik a film főcímdalát, vagy amikor Ronnie arról beszél a film végén, hogy ez a rész nem szerepelt a forgatókönyvben. Vagy említhetném még a különféle célzásokat a színészek korábbi szerepeire. A címadó betétdal pedig, ami már a film legelejétől fogva figyelmezteti a szereplőket a várható veszélyekre és amit persze figyelmen kívül is hagynak annak rendje és módja szerint, szintén egy ügyes húzás volt a készítőktől. (Mondjuk a végére Cliff-el együtt a pokolba kívántam ezt a számot.)

Ezzel a technikával a rendező, Jim Jarmusch sikeresen összemosta a határt a film világa és a valóság között. Nagyon egyértelművé akarta tenni ezzel, hogy ez a film a valóságról szól. Amennyiben a zombik képviselte szimbolikát kivesszük, és helyette berakjuk a globális felmelegedést és a jelenlegi koronavírusos helyzetet, mint az emberiséget fenyegető veszélyt, akkor elég lesújtó következtetésre juthatunk a jövőnkkel kapcsolatban..

 Ahogy Ronnie is szajkózza a filmben megállás nélkül : "This is all gonna end badly.."

Mindent összevetve, hiába akar egyfajta műfajparódia lenni, a film sikeresen beleesett a zsáner sírgödrébe. A cselekmény túlságosan elnyújtott, a karakterek bántóan egydimenziósak, mint minden hasonszőrű zombis filmben.

A párbeszédek felejthetőek, a film groteszk humora is ritkán működik igazán. Viszont releváns és húsbavágó kritikát fogalmaz meg a jelenkori társadalmunkról, miközben nem rest rámutatni a zsáner ezerszer megrágott kliséire. Nem sok kellett volna ahhoz, hogy egy instant klasszikus szülessen, így viszont csak az idegesítő betétdala fog megmaradni még hosszú évekig a fejemben...