A szerelemre sok mindent mondtak már az idők folyamán. Olyan erős, hogy képes legyőzni a távolságot, az időt, emberfeletti erőt adhat a használójának, akár egy titkos szupererő, de vajon megbirkózik-e mutáns szörnyek hadával?? 

A Michael Matthews rendezésében készült Love and Monsters (Szerelem és szörnyek) pont erre a kérdésre keresi a választ, mindezt teszi igencsak szórakoztató, látványos és könnyen fogyasztható módon.

Nem is fecsérelném tovább a szót, bogarásszuk ki együtt, mitől is "működik" ennyire ez a film.

A történet egy igencsak ötletes, rajzos-animációs visszaemlékezéssel indít, főhősünk, Joel Dawson (Dylan O’Brien) narrálásban ismerhetjük meg az előzményeket. 

A Földet szokás szerint egy óriási aszteroida, az Agatha 616 fenyegette, az emberiség pedig, jó szokásához híven, ballisztikus rakétákkal próbálta meg orvosolni a problémát. (Csak azt tudnám, hogy eközben Bruce Willis és csapata merre járt éppen??)

Az aszteroidát ugyan sikerült kiiktatni, viszont az égből visszahulló kémiai anyagok mutációkat okoztak a különféle rovarok és hidegvérű állatok esetében, akik gyilkos óriás szörnyekként gyorsan ki is irtották az emberiség nagy részét.

A túlélők földalatti bunkerekben tengődve, elszigetelve egymástól, különféle kolóniákban húzzák meg magukat. Joel barátunk is egy ilyen kolóniában éldegél immáron 7 éve. Ezen idő alatt tökélyre fejlesztette rajztudását, szakácstudományát, emellett szabadidejében szívesen hódol amatőr rádiós szenvedélyének. 

Viszont mivel rajta kívül mindenkinek van párja a kolóniában, eléggé magányosnak érzi magát, arról nem is beszélve, hogy úgy érzi, csak kolonc a többiek nyakán, mivel stresszhelyzetben állandóan leblokkol, így nem is igazán használható "bogárirtásra". 

A különféle visszaemlékezésekből kiderül, hogy a világvége előtt Joel nem volt mindig szingli, bizony volt egy barátnője: Amiee (Jessica Henwick), aki jelenleg egy jópár mérfölddel odébb lévő bunkerben éldegél.

Hősünk megunva az állandó "rádió csetelést" és a hét éve tartó nőtlenséget, nekivág a hét napos túrának, hogy viszontláthassa szíve hölgyét. Barátai pedig egy térkép és egy “ne harcolj, fuss és bújj el” tanács kíséretében engedik útjára őt. (Bíztató kilátások, mondhatom.)

Természetesen hősünk nem is jut nagyon messzire, egy hatalmas mutáns varangy képében ízelítőt kap a helyi fauna halálosságából. Szerencséjére az életben maradt emlősök korántsem ilyen "szívtelenek",  egy intelligens öleb, aki a Boy névre "hallgat", a segítségére siet és megmenti a srácot.

A páros innentől együtt folytatja útját, majd útközben összefutnak két túlélővel, akiktől Joel hasznos leckéket kap a szörnyekről és a mindennapi túlélésről. Ismereteit hősünk jegyzetfüzetében rögzíti az utókor számára képekkel is illusztrálva, egyfajta "útikalauz világvége esetén" jelleggel.

A "Fantasztikus Négyes" útjai végül szétválnak, mivel Clyde Dutton és Minnow északnak, a hegyek felé folytatják tovább az útjukat, bízva abban, hogy a hűvösebb környezet a különféle "csúszómászók" számára nem annyira vonzó, hősszerelmesünk pedig halad tovább szíve választottja felé. 

A "nagy találkozás" végül korántsem úgy sül el, mint ahogyan azt a srác előre eltervezte, nem éppen abban a "meleg" fogadtatásban részesül, mint amit elképzelt korábban.

"Ex-barátnője" ugyanis az eltelt hét év alatt nem Csipkerózsikaként aludta az igazak álmát, várva a hercegére, hanem a saját kolóniáját próbálta meg egyben tartani. 

Joel barátunk próbál megbékélni ezzel az új helyzettel, miközben szépen lassan rájön, hogy amit hét éve, az apokalipszis kezdete óta keresett és amire mindig is vágyott, az igazából végig ott volt körülötte karnyújtásnyira...

Nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, hogy a történet nem tartogat nagy meglepetéseket vagy váratlan fordulatokat. Nagyon mély karakterábrázolásra, jellemfejlődésre ne is nagyon számítsunk, a cselekmény eléggé kiszámítható, mindezek ellenére a film mégis szórakoztató tudott lenni a maga módján, le tudta kötni végig a figyelmemet. Kalandfilm lévén sokkal inkább a látványon és a hangulaton volt a főbb hangsúly.

Azt azért hozzá kellem tenni, hogy Joel karaktere egy egész szép ívet ír le a film során, jó volt látni, hogy a saját kárán ugyan, de képes fejlődni és túlélni a számára minden utcasarkon veszélyt rejtő környezetben.

Amit még ki kellek emelni, az az elvadult, az ember által hátrahagyott környezet. A film kifejezetten szép természeti képekkel dolgozik, a természet által félig-meddig visszahódított, félvad táj nagyon látványosra és autentikusra sikeredett. A hangulat terén sincsen oka szégyenkeznie a filmnek, a baljós világvége hangulat a játékidő végéig jelen van.

A film jópár lényt felvonultat, amik mind viselkedésükben, mind megjelenésükben eltérnek egymástól, arról már nem is beszélve, hogy mindegyik más és más gyenge ponttal rendelkezik. 

A szörnyek ábrázolása is remekül meg lett oldva, egyrészt még nyomokban emlékeztetnek az "eredeti" önmagukra, másrészt viszont pont annyit változtattak rajtuk az alkotók, hogy egyedivé és ténylegesen félelemkeltővé tegyék őket.

A hangulat, a posztapokaliptikus környezet és a látvány mellett úgy gondolom, hogy a film központi mondandója mellett sem szabad elmenni. Az egész ugyan felfogható egyfajta felnövéstörténetnek, ahogyan végigkövetjük a "kalandtúra" során Joel karakterének az útját, aki egy esetlen, "életképtelen" szörnyeledelből hogyan tudott végül "kinőni" úgy, hogy nem lett belőle a film végére egy vérben tocsogó "szörnyvadász".

A posztapokaliptikus filmek visszatérő eleme a totális reménytelenség, jövőnélküliség. A Love and Monsters viszont rámutat arra, hogy igenis ebben az elsőre könyörtelennek és embertelennek tűnő környezetben is van esély a túlélésre, egy szebb jövőre, csak képesnek kell lenni feldolgozni a veszteségeinket, elengedni a múltunkat és végre továbblépni.

Mindent összevetve, a Szerelem és szörnyek pont azt nyújtja, amit a címe is ígér : romantikus turbékolást és rengeteg szörnyet. Tipikusan az a kalandfilm, ami nem próbál több lenni annál, mint ami : egy szórakoztató, humoros és látványos alkotásként fog megmaradni az emlékezetemben.

Bátran tudom ajánlani a karantén és az állandó bezártság súlya alatt szenvedő, könnyed kikapcsolódásra vágyóknak, a Dylan O’Brien fanoknak, szörnykedvelőknek, világvége hívőknek és bogarasoknak egyaránt.