Úgy gondolom minden ember életében megvan az a film, sorozat, könyv, ami nem lett különösebben se nem népszerű, se nem kiemelkedő, számunkra mégis valamiért sokat jelent.

Lehet ez egy jelenet, egy párbeszéd, ami nosztalgikus érzést kelt bennük, vagy egy érzés, egy hangulat, ami megmarad bennük a film után. Az emberek hajlamosak csak a jóra emlékezni, a pozitív élmények, érzések pedig képesek ellensúlyozni a mű esetleges hibáit. De miért is hoztam ezeket most fel? Cikkünk jelenlegi alanya, a Papírvárosok ugyanis számomra pont azok közé a filmek közé tartozik, amik se nem kiemelkedőek, se nem népszerűek, mégis, valami oknál fogva kellemes emlékek kötődnek hozzá. De jogosan merülhet fel a kérdés, hogy ha már ennyit dumáltam róla, mégis milyen maga a film??

A papírvárosok műfaját tekintve egy elsősorban tinédzsereknek szóló, Young adult mű. Ezt a műfajt szerintem nem nagyon kell bemutatnom, az elmúlt években szerintem igencsak csúcsra lett „járatva”.

Csak hogy pár példát említsek a műfajból: Éhezők viadala, Beavatott, Alkonyat széria, Útvesztő trilógia, Emlékek őre….. Ezekben a filmekben majdnem hogy mindig megjelenő  közös motívum a felnőtté válás, az identitás keresése, a „Ki vagyok én?” kérdés boncolgatása.

„Merre tartok?” „ Honnan indultam?” Csak pár olyan klasszikus kérdés, ami felvetődik ezekben a filmekben. Mindezeket amiatt írtam le, mert a választott filmem, a papírvárosok  is egy klasszikus Young adult film, ami a fent felsorolt problémákat boncolgatja, de képes kitűnni a tömegből. De mégis hogyan?

Kezdjük a történettel: Adott két kertvárosi fiatal, Margo és Quentin. Míg Q egy átlagos(nak tűnő) , szerény, álmodozó (papír ;) )srác, aki kerüli a bajt, tipikus „stréber kocka” alkat, addig Margo ennek éppen hogy az ellen pólusa. Lázadozó, kalandvágyó, a határokat feszegető lány, az iskola felsőbb „kasztjába tartozó”, szinte már mitikus „lény”, akiről  Q csak álmodozhat.

Bár egy utcában nőttek fel, és elválaszthatatlan barátok voltak, szép lassan eltávolodtak egymástól. Majd egy este Margo átmászik Quentin ablakán és azt ígéri neki, ha vele tart, élete legnagyobb kalandjában lesz része. Q barátunk miért is ne, lohol utána mint pincsi kutya, majd az este során őrült kalandokba keverednek, miközben ismét „visszatalálnak” látszólag egymáshoz. Másnapra viszont a kisasszony eltűnik, főhősünk pedig barátait összetrombitálva elindul a felnőtté válás és önmagának megismerésének rögös útján……..

Ami elsőre megfogott ebben a filmben, az nem volt más, mint a hangulat. Olykor vicces, abszurd humorú, de képes a megfelelő pillanatban hirtelen komollyá válni. Imádtam ahogy egy-egy zenei betét milyen tökéletesen passzol az adott jelenthez, egyedi „ízt” kölcsönözve a filmnek. Egyszerre teremti meg a középiskolai végzős évek nosztalgikus hangulatát, és az elmúlás szomorú tudatát, hogy a suli után elválunk addigi legjobb barátainktól, elhagyjuk megszokott környezetünket, hogy valami újba vághassunk bele. Talán pont emiatt különleges számomra a film, hiszen akárhányszor nézem meg, mindig felidézi bennem a középiskolai évek nosztalgikus hangulatát, amikor hasonló problémákkal kellett megküzdenem, mint a filmben a főhős(ök)nek.

A Papírvárosok ezen a középiskolás témakörön belül az identitás kérdését helyezi a középpontba. A szereplők keresik önmagukat, saját személyiségük határait, persze mindenki a maga sajátos, rá jellemző módján. Bár a fő történeti szál Margo eltűnése, de emellett a főbb karakterek életük mindennapos, ügyes bajos dolgaikkal vannak elfoglalva. (Ben, Q egyik legjobb barátja nem talál partnert a bálra, Radar nem meri áthívni a barátnőjét, mert a szülei háza tele van fekete mikulásokkal). A Margo utáni keresés központi szerepet kap a filmben, lévén ez Quentin jellemfejlődésének kiváltó oka, emellett, mint egy megoldásra váró rejtély, némi misztikumot is kölcsönöz a filmnek. És még ott a film központi motívuma, a papírvárosok….

De mi is az a papírvárosok????  Mert a kedves cikk-író még mindig nem magyarázta el.

Na szóval, A papírváros kifejezés olyan helyre utal, ami csak a térképeken szerepel. Hiába van feltüntetve a település, valójában nincs ott semmi. Csak azért „létezik”, hogy a térképész védje munkája eredetiségét. A filmben a papírvárosok metaforája utal Margo „kirakat” életére, ami szép, tündöklő látszólag, de valójában nem valós, csak egy mítosz, amit Margo önmagának teremtett, ami végül szépen lassan maga alá temeti, ami elől aztán végül inkább elmenekül.

Emellett a papírvárosoknak van egyfajta társadalom kritikus vonatkoztatása, utalva arra hogy amit felépítünk, amiért élünk, amiért tanulunk ,dolgozunk csak „papír” (tanulj hogy legyen diplomád, jobb állásod, házad, gyereked, kocsid…….). Mindez csak látszat, kirakat élet.  Margo „filozófiája” pont ezzel a nyárspolgár életszemlélettel megy szembe..

Foglalkozzunk egy kicsit akkor a főbb karakterekkel, ha már Margo-t szóba hoztam. A filmben a két főbb karakter jellemét, fejlődését követhetjük nyomon, persze senki se várjon mély lélek-„pszichológiát”, a papírvárosok továbbra is inkább a felszínen marad. Adott ugyebár Margo És Q. Mindkettőjüknek látszólag rendben van az élete: Margo a suli ünnepelt „sztárja”, Q pedig a saját kis „burkában” elvan a barátaival, készül a középiskola utáni életre, próbálja kiverni a fejéből a lány iránt táplált érzéseit, megpróbál végre túllépni rajta.

A két karakter életszemléletben való eltérő nézetei szinte már a kezdetektől nyilvánvalók: a lány „élj a mának” filozófiájával szemben a papírsrác a józanabb, a szabályokat betartó „jófiú” ,kerüli a bajt. Mégis mindkét karakter csak látszólag „boldog”: míg Margo „fuldoklik” a saját maga által teremtett „Margo Roth Spiegelman” mítosztól, ezáltal képtelen megnyílni másoknak, addig Q-nak nincs bátorsága átlépni a komfort zónáját, hogy kapcsolatot létesíthessen vele, inkább csak távolról csodálja.

Végül pont Margo lesz az, aki cselekvésre készteti Quentin-t azzal, hogy „utolsó tettestársként” beszervezi a bosszúhadjáratába, majd eltűnik. Ő lesz a srác jellemfejlődésnek katalizátora, bátorítva őt arra hogy legyen magabiztosabb, lépjen ki végre a komfortzónájából, legyen végre önmaga. A sors iróniája, hogy amíg Quentin a keresés, az út során talál rá önmagára, addig Margo továbbra is identitás-válsággal küzd. A két karakter közös tragédiája hogy amíg Margo képtelen volt „levedleni” „papírlány” énjét, addig Quentin képtelen meglátni az emberek valódi személyiségét. Elvárja a barátaitól, hogy ugyanolyan lelkesedéssel kövessék a „nagy kalandba”, míg Margo-val kapcsolatban képtelen józanul, objektíven gondolkodni.

Az Utazás végére döbben csak rá hogy Margo is „csupán” egy lány, semmi több. Mondhatni a Margo-val történő utolsó találkozás döbbenti rá őt arra, hogy voltaképpen nem is ismeri a lány valódi személyiségét, csak a saját maga által teremtett „eszményképbe” szeretett végül bele. Ettől a felismeréstől pedig eljutunk a nem éppen szokványos lezárásig, ami nem egy embernél „kicsapta” a biztosítékot. Innentől pedig egy jó adag [SPOILER] következik hölgyeim és uraim, tehát aki még nem látta a filmet, az ugorja át ezt a bekezdést, amíg még megteheti.

Naszóval, a film végén Quentin hiába talál rá végül Margo-ra, a lány nem hajlandó vele visszamenni Orlando-ba, hiába vall neki a srác szerelmet. Mondhatnánk erre, ez instant forgatókönyvírói baromság, meg hogy az ellentétek vonzzák egymást, de ha jobban belegondolunk, ennek a két karakternek nem nagyon lett volna közös jövője.

Ahogyan már korábban is említettem, Margo impulzív, a szabályokra fittyet hányó természete annyira szöges ellentéte Quentin higgadt megfontoltságának, hogy hosszú távon ez előbb vagy utóbb konfliktusokat szült volna kettejük között. Én úgy gondolom, vannak olyan emberek, akikkel életünk egy adott szakaszában találkozunk, és végül bár útjaink elvállnak, mégis olyan tapasztalatokkal gazdagodtunk általuk, ami által más emberek lettünk végül.

A Margo-val történt utolsó közös este és a keresés során átélt kalandok nélkül Q barátunk teljesen más emberként zárta volna le a középiskolai éveket, ki tudja, talán még évekig nem tudta volna kiverni a fejéből a lány emlékét. Így viszont nemcsak a komfortzónájából tudott kilépni, de a középiskola utolsó napjai is emlékezetes lettek a számára.

Margo pedig… Talán végre sikerült örökre maga mögött hagynia a saját maga által teremtett „Margo Roth Spiegelman” mítoszt, és újrakezdhette végre az életét, tiszta lappal indulva, végre esélyt adva magának, hogy megismerje önmagát….

[SPOILER VÉGE]

Pár szó erejéig még megemlíteném a másik központi motívumot, az utat Orlando-bol a papírvárosokba. Az út jelképezi a középiskolából a felnőtté válás rögös útját. A barátok még egyszer utoljára, a közös kaland erejéig összefognak, és minden akadályt leküzdve elérik a célt. De nem a cél volt a fontos, hanem az utazás, a közös kaland, amit még egyszer utoljára megéltek együtt.

Mert hiszen erről szól a film. Az útról, útkeresésről, a felnőtté válásról. Igen megvannak a maga hibái. Az idegesítő papírmasé mellékkarakterek, a felszínessége, a történet vontatottsága, és látszólagos céltalansága és még sorolhatnám.  

Viszont minden hibája ellenére számomra a mai napig egy különleges élmény, egy olyan film, ami bár másoknak erősen középszerű, számomra mégis ott van az „örök” kedvencek között, amiket időről időre újranézek.  Az egyedi, megkapó hangulatának, az ötletes történetvezetésének hála sikerült magába szippantania. Bár nem lett tökéletes, és a felszínessége bosszantó is lehetne akár, én bátran ajánlanám bárkinek :D

Csak arra vigyázzatok hogyha elmentek a papírvárosokba, nem is tértek vissza onnan soha többé..